Közös agrárpolitika
 

A közös agrárpolitika (KAP) az Európai Unió (EU) mezőgazdasági támogatási rendszerének a neve, amely az EU kiadásainak 44%-át, évente 42,5 milliárd eurót tesz ki, nagyságrendileg a felzárkóztatási támogatásokhoz hasonlítható. A szubvenciós rendszer a termelőknek egy minimális felvásárlási árat garantál és közvetlen kifizetéseket az ültetett növények után. Ez az EU-s gazdáknak pénzügyi biztonságot teremt, így gondoskodva a mezőgazdasági javak kellő mennyiségű előállításáról. Jelenleg széles körű viták folynak a rendszer reformjáról.

Történet

A KAP területei
A közös agrárpolitika felvásárlási árai csak a mezőgazdasági termékek bizonyos körét érintik, amelyek közös megegyezés alapján az EU-s piacnak vannak alávetve:

• gabona, rizs, burgonya
• olajos magvak
• száraz takarmány
• tej és tejtermékek, bor, méz
• marha- és borjú hús, baromfi és tojás, disznó, bárány / birka és kecske hús
• cukor
• gyümölcs és zöldség
• gyapjú
• borsó, bab
• olívaolaj
• len
• selyemhernyó
• kender
• dohány
• komló
• vetőmag
• virágok
• állati takarmányok

Az EU külső kereskedelmi rendtartása több terméket tartalmaz, mint a KAP. Ez azért van, hogy korlátozza a versenyt a KAP termékek vagy a KAP termékek felhasználásával készített bármilyen EU-s termék és a külső termékek között.

A közös agrárpolitika kialakítását 1960-ban az Európai Bizottság indítványozta, a Közös Piacot megalakító római szerződés aláírása után. A hat tagállamban jelentős állami beavatkozás volt különösen a termelés tárgya, felvásárlási árak és birtokszerkezet meghatározásában.

Néhány tagállam, különösen Franciaország, és minden gazdaszervezet szeretett volna erős állami beavatkozást a mezőgazdaság területén, azonban a jogok egy részét az Európai Közösségnek adták át.

1962-ben a KAP alapvető céljait három fő elv mentén tűzték ki:

• egységes piac
• közösségi prioritás
• pénzügyi szolidaritás

A KAP az európai intézményrendszer központi elemévé vált.

Célok

A római szerződés 39. cikkelye szerinti kezdeti célok:

1. a termelékenység növelése a technikai fejlődés elősegítésével és a termelési tényezők, különösen a munka optimális felhasználásának biztosításával;
2. a mezőgazdasági közösség számára elfogadható életszínvonal biztosítása;
3. a piacok stabilizálása;
4. az élelmiszer-ellátás biztosítása;
5. a fogyasztókat megfizethető árú élelmiszerhez juttatni.

A KAP felismerte a mezőgazdaság szociális szerkezetének és a különböző mezőgazdasági területek közötti szerkezeti és természeti egyenlőtlenségek figyelembe vételének és fokozatos kiigazításának szükségességét.

Eszközök

A KAP egy összetett rendszer az árucikkek árszintjének fenntartására és a termelés támogatására. Három fontos mechanizmusa van:

• Vámokat vetnek ki bizonyos EU-ba importált árukra. Ezeket olyan szinten tartják, hogy a vámmal növelt ár világpiaci ár az EU-s termékek célként meghatározott ára fölé kerüljön.

• Egy belső intervenciós árat állapítanak meg. Ha a belső piaci árak az intervenciós ár alá esnek, az EU felvásárolja a terméket az intervenciós áron. Ez az ár alacsonyabb az EU-s termékek célként kitűzött áránál.

• A termelési támogatások rendszere. Történelmi okokból a különböző termények után különböző összegű támogatás jár, de egy átalányt vezetnek be a megművelt föld területe alapján. Ezen kívül még pótlólagos támogatást adnak a környezeti szempontból előnyös földművelési módokra.

A KAP-nak része a külső kereskedelmi politika és a jogharmonizáció a Közösségen belül. Néhány EU-n kívüli ország kialkudott kvótákat bizonyos termékek EU-n belüli értékesítésére vámok nélkül. Ez általában olyan országoknak sikerült, amelyek hagyományosan kereskedelmi kapcsolatban állnak valamelyik tagországgal.

A közösségi kereskedelem egyik akadálya a termelés és a kereskedelem nemzeti szabályozásának különbözősége. Jó példa erre a tartósítószerek, színezékek használata vagy a járványok kezelése. A harmonizációs folyamat még messze van a teljestől és sok problémát kell még megoldani.

A KAP reform egyenletesen csökkentette az EU költségvetéséből való részesedését, de még mindig közel a felét teszi ki az EU kiadásainak. Az utóbbi években a legnagyobb haszonélvezője Franciaország volt. A 2004-ben csatlakozott országok jelentős mezőgazdasági szektorral rendelkeznek, és ha teljes összegű támogatást kapnak, akkor az hosszú távon elviselhetetlen terheket ró a költségvetésre és a franciáknak engedményeket kell tennie a KAP reformjához.

Kritikák

Fejlesztés-ellenes

Az USA és több nyugati ország óriási pénzeket költ a mezőgazdaság támogatására, ami akadályozza a tisztességes versenyt. Az OECD államok többet költenek mezőgazdasági támogatásokra, mint amekkora egész Afrika GDP-je.

A mezőgazdasági termékek túltermelése következtében a harmadik világ országaiban próbálják eladni, megakadályozva ezeket az országokat mezőgazdasági terményeik nyugati exportjában, így növelve a szegénységet is ezekben az országokban. 2000-ben egy tehén után az Európai Unió-ban átlagosan 913, a Szahara-övben 8 dollár támogatás járt.

A KAP sokak szerint egy szociális eszköz a gazdaságilag elmaradt vidékek segítésére és a vidéki környezet megőrzésére. Az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások a pénzt átcsoportosították, így a művelés alól kivont területekre és vidéki táj megőrzésének támogatására több gondot fordítanak. A meghatározott növények ültetésének támogatása helyett egységes összeget fizetnek a megművelt földterület nagysága alapján. Ez nagyobb szabadságot hagy a gazdáknak és bátorítja az alternatív, nem közvetlenül termelési célú földhasznosítást. Maximalizálták az egy gazdaságnak fizethető összeget, ez növeli a kisebb gazdaságok részesedését, de a legnagyobb összegek még mindig a méretgazdaságosság előnyét kihasználókhoz kerülnek.

Inflálódott élelmiszer árak

A KAP mesterségesen magas élelmiszer árakat hozott az EU-ban. Néhányan azt mondják, hogy az európaiak 25%-kal többet fizetnek az élelmiszerekért, mintha nem lenne a KAP. Néhány termék ára ennél is jobban emelkedett: Európában a cukor háromszor annyiba kerül, mint a világpiacon. A támogatás költségét EU-s állampolgáronként átlagosan hetente 16 angol fontra (kb. 5600 forint) becsülik, annak ellenére, hogy ez folyamatosan csökken.

Tagállamok egyenlősége

A mezőgazdasági szektor az EU bizonyos területein nagyobb, mint például Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában, így ezek a területek több pénzt kapnak a KAP révén. Más országok nagyobb összegekkel járulnak hozzá a közös költségvetéshez és sokkal kevesebbet kapnak vissza, például Németország, Hollandia (a legnagyobb befizető). A rendes szabályok alapján az Egyesült Királyságnak is jóval többet kéne befizetnie, de 1984-ben, amikor még az EU harmadik legszegényebb állama volt, Margaret Thatcher kialkudta a rendkívüli visszatérítést (ennek összege jelenleg 5,2 milliárd euró).

Állami beavatkozás

A közös agrárpolitika legfőbb kritikusai elutasítják a protekcionizmus minden formáját. A szabad verseny szószólói elutasítják a kormányzati beavatkozást, mert szerintük a szabad verseny az erőforrásokat sokkal hatékonyabban osztja el. (..) A támogatások sok, egyébként működésképtelen kisgazdaságot tartanak életben. A közgazdasági modellek alapján jobb, ha a piac maga alakítja ki saját árait és a ráfizetéses gazdaságokat bezárja. A földműveléshez használt erőforrások így jóval kifizetődőbb tevékenységekre csoportosulnak át.

Fenntarthatatlan

Sok közgazdász szerint a KAP fenntarthatatlan a kibővített EU-ban. A 2004. május 1-jén csatlakozott 10 állam miatt csökkenteni kellett a KAP kiadásait. Lengyelország a legnagyobb új tagállam és 2 millió kisbirtokos gazdája van. A reform nehéznek bizonyul az erős mezőgazdasági lobbi miatt.

A KAP reformja

1992

1992-ben az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa, Ray MacSharry korlátokat vezetett be a növekvő termelés megfékezésére, és egy szabadabb mezőgazdasági piac felé mozdult el. 29%-kal csökkentette a gabonafélék és 15%-kal a marhahús támogatását. Kifizetéseket vezetett be a földterületeket művelés alól kivonó gazdáknak, a kisebb raktárkészletekre, a gazdák visszavonulására és az erdősítésre.

MacSharry reformja óta a gabonaárak közelebb vannak az egyensúlyi árakhoz, jobban átláthatóak a mezőgazdasági támogatások költségei és elkezdődött a jövedelmi és a termelési támogatások elválasztása. A nyilvántartás nehézkessége magával hozta a csalásokat és a KAP problémái még távolról sem voltak megoldva.

2003

2003. június 26-án alapvető reformot fogadtak el az EU agrárminiszterei, a támogatásokat szinte teljesen elválasztva bizonyos terményektől. A tagállamok ennek ellenére fenntarthatnak egy korlátozott összegű speciális támogatást. A közvetlen támogatásoknál figyelembe vesznek környezeti, élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi szempontokat, a nagyobb gazdaságoknak adott támogatások rovására növelve ezek keretét. Az egyes tagállamok maguk alkothatják meg a pontos szabályozást, az EU csak a körvonalakat adja meg.

Az EU és a nemzeti költségvetési támogatások korlátozottak, ezért a hektáronként kifizetett összeg attól is függ, hogy mekkora területre igényelnek támogatást az adott évben.

2004-2005-ben lépnek (léptek) életbe a reformok. A tagállamok kérhettek átmeneti mentességet, hogy a reformok csak 2007-2012 között szakaszosan lépjenek életbe.

2004-es EU bővítés

Az Európai Unió 2004-es bővítése a gazdák számát 7-ről 11 millióra növelte. A megművelt földterület 30%-kal, a növénytermés 10-20%-kal nőtt. Az új csatlakozók azonnal hozzáfértek az exporttámogatáshoz és az intervenciós felvásárláshoz. A közvetlen támogatásoknak kezdetben csak a 25%-át kapták meg, 10 éven keresztül növekszik a teljes összegre (eleinte 5, után 10 százalékponttal nő). Az újonnan belépők is kapnak vidékfejlesztési támogatást az 5 milliárd eurós büdzséből.

Jelenleg a KAP következő területein van szükség reformokra: árak csökkentése, élelmiszerbiztonság és minőség, a gazdák jövedelmének biztonsága. Fontos a környezetszennyezés csökkentése, az állategészségügy, és a gazdák alternatív bevételi forrásainak biztosítása. Ezek közül néhány a tagállamok hatáskörébe tartozik.

Cukorreform 2005

A KAP egyik támogatott terméke a cukorrépából készített cukor, 2004-ben 1,7 milliárd euró jutott rá a keretből. Az Európai Unió a világ legnagyobb cukor termelője évi 19-20 millió tonnával, 14%-os piaci részesedéssel. 1968 óta gyakorlatilag változatlan a cukorrendtartás, MacSharry reformja nem foglalkozott a cukorral.

A támogatás hatására az EU-n belüli árak a világpiaci két-háromszorosát érték el, ezt a helyzetet csak az átlagosan 260%-os védővámokkal és az export támogatásával lehetett fenntartani. 2006. június 30-ig a fehér cukor intervenciós ára 631,9, a nyerscukoré 523,7, a cukorrépáé 43,57 euró volt tonnánként. Az uniós termelési költségek a világpiaci ár háromszorosát is elérték, ami hatszorosa volt például Brazília költségeinek. Egy 2009-ig bevezetendő kereskedelmi megállapodás piachoz juttatja a legkevésbé fejlett országokat, és így 2012-re évente 5 millió tonnás cukorimportot becsülnek. 2006 júliusától négy éven át fokozatosan, összesen 36%-kal csökkentik a cukor árát (20–27,5–35–36%) és a cukorrépa intervenciós ára tonnánként 47 euróról 33-ra csökken. Az árcsökkentés miatt kieső jövedelem 64,2%-át kapják meg a termelők jövedelem-kompenzációként. A döntés előzménye, hogy a Kereskedelmi Világszervezet fellebbviteli testülete 2005. április 28-án fenntartotta az EU cukorpiaci rendtartása elleni döntését.

Az árak leszorításával a termelők egy része biztosan nem tudja folytatni tevékenységét. Magyarországon a szakértők 20-30%-os csökkenéssel számoltak, hektáronkénti 45 tonnás termésátlag felett éri csak meg cukorrépát termeszteni.

A cukor termelésével szemben a korlátozások nem érintik a cukorrépa bioetanol-termelés céljára történő hasznosítását.

A cukorrendtartás reformja előtti utolsó évben, vagyis 2005-ben az Európai Unió 25 tagállamában összesen 2 140 750 hektáron termeltek cukorrépát. A legnagyobb termelők Németország (420 000 hektár), Franciaország (339 000 hektár), illetve Lengyelország (278 000 hektár) voltak. Magyarországon a termőterület 59 250 hektár volt.^[1] A reform következtében 2006-ban a cukorrépa termőterülete az EU-ban 1 743 500 hektárra csökkent, ebből Magyarországra 48 000 hektár jutott. A termőterületek csökkenése 2007-ben tovább folytatódott: az EU-ban 1 619 500, Magyarországon 38 000 hektáron termeltek cukorgyártási célra használt cukorrépát. A tagállamok közül Írországban, Lettországban és Szlovéniában teljesen megszűnt a cukorgyártás.

2008 márciusára Magyarországon a rendszerváltás előtti 12 cukorgyárból csak egy maradt meg.

K4-es Bizottság; a harmadik pillérben a Tanács üléseit előkészítő bizottság, hasonló a COREPER-hez. A testületet létrehozó Maastrichti Szerződés vonatkozó cikkelyének száma alapján nevezik K4-es bizottságnak, hivatalos neve egyébként: Koordináló Bizottság.

KAP; lásd: közös agrárpolitika

keleti bővítés(ek); az Európai Unió soron következő, a közép- és kelet-európai országokkal valamint Máltával, Ciprussal és Törökországgal történő kibővülése. Valószínűleg több lépcsőben kerül rá sor.

kereskedelempolitika; (itt:) valamely ország, illetve az EU külkereskedelmi forgalmát szabályozó elveinek összessége. Az EK közös kereskedelempolitikája a hetvenes évek elején alakult ki.

Kereskedelmi Világszervezet; World Trade Organisation, WTO - 1995. január 1-től működő szervezet, a GATT uruguayi fordulóján hozták létre. Részei a GATT, a GATS (Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről) és a TRIPs (Kereskedelmi Vonatkozású Szellemi Tulajdonjogok Egyezménye).

keretprogram (kutatási); az EU tudomány- és technológia-politikájának alapvető dokumentuma, amely e politika céljait, prioritásait és az elérésükhöz (megvalósításukhoz) rendelkezésre bocsátott pénzeszközök nagyságát tartalmazza, négyéves időtartamra vonatkozóan. Az I. keretprogramot 1984-ben fogadták el; jelenleg az V. (1998-2002) megvalósítása folyik. (A programoknál kétéves időbeli átfedés volt; 1990-ben vette kezdetét a III. keretprogram megvalósítása.)

kohézió; a kohéziós politika célja a Közösség gazdasági és szociális összetartásának erősítése a Közösség egészének harmonikus fejlődése és különösen a különböző régiók közötti különbségek mérséklése, a kevésbé előnyös helyzetű régiók elmaradottságának leküzdése érdekében. Ezt a célt szolgálja a Közösség Kohéziós Alapja (Cohesion Fund).

Kohéziós Alap; Cohesion Fund - a Maastrichti Szerződés által létrehozott támogatási alap. Célja a környezetvédelmi és a transzeurópai hálózatok kiépítését segítő beruházások támogatása. Csak azok a tagországok (Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország) részesülhetnek a támogatásában, melyeknek vásárlóerő paritáson számított GNP-je (Nettó Nemzeti Össztermék) nem éri el az EU átlag 90%-át. A 2000 és 2006 közötti időtartamra 18 Mrd euróban határozták meg a forrásai nagyságát.

komitológia; comitology - szó szerint: bizottságosdi. Az EU bonyolult döntéselőkészítő mechanizmusát szokták ezzel jellemezni.

koncentrikus körök Európája; az 1980-as évek végének európai politikai változásai hívták életre a koncentrikus körök Európájának modelljét. Eszerint a legbelső kör a gazdasági és politikai tekintetben egyaránt integrált, egységes belső piacot képező, politikai, gazdasági és pénzügyi uniót alkotó EU, amelyben a nemzetállamok alárendelt szerepet játszanak. Ezt fogják körbe az EFTA-államok, amelyek bár szorosan kötődnek az EU-hoz, nem minden integrációs lépést hajtanak végre. A harmadik koncentrikus kört a demokratizálódó közép- és kelet-európai országok alkotják. Az egész rendszert - negyedik körként - az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (ma már Szervezet, vagyis az EBESZ) struktúrája fogja körbe.

konszolidált szerződések; Consolidated Treaties - az alapító Szerződések (vagyis az EK-t, az ESZAK-ot, az Euratomot és az EU-t létrehozó Szerződések) a későbbi módosítások által átalakított szövege. A módosító szerződések a következők: az Egyesítő Szerződés (1967), a költségvetési szerződések (1970; 1975) az Egységes Európai Okmány (1987), maga az EU-t létrehozó Maastrichti Szerződés (1993), az Amszterdami Szerződés (1999) és a csatlakozási szerződések (1973; 1981; 1986; 1995). Az évszámok az életbe lépés idejét jelölik.

kontingens; mennyiségi korlátozás. Az EU meghatározza, hogy valamilyen árucikkből vagy árucsoportból valamely külső ország termelői mennyit szállíthatnak be az egységes piacra.

konvergencia kritériumok; azon feltételek összefoglaló neve, amelyek alapján 1998 márciusában eldöntötték, hogy mely tagországok vehetnek részt az EMU harmadik szakaszában, az euró bevezetésében. A kritériumok az inflációra, a kamatlábra, a költségvetési deficitre, az államadósság arányára, valamint az árfolyam stabilitására írnak elő bizonyos mértékeket.

kooperációs döntési eljárás; lásd: együttműködési eljárás

koppenhágai kritériumok; az Európa Megállapodást aláírt közép- és kelet-európai országok csatlakozásához az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén megfogalmazott általános, nem számszerűsített feltételek. Röviden: 1. a működő demokrácia, a jogállamiságot és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása; a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme, 2. működő piacgazdaság megléte, 3. annak a képességnek a megszerzése, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az Unión belül érvényesülő versenyviszonyokkal és piaci erőkkel, 4. a tagsággal járó kötelezettségek, különösen a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseinek vállalása, 5. az Unió alkalmassága új tagok befogadására.

korlátozott kizárólagos felhatalmazás elve; lásd: behatárolt egyes eseti felhatalmazások

kormányközi; intergovernmental - azok a megállapodások illetve kooperációs formák, amelyeket nem az EK szervezeti keretei között hoznak vagy hajtanak létre, hanem a tagállamok kormányai között.

kormányközi konferencia; a jelentős, reformléptékű változások előkészítésére a Tanács kormányközi konferencia összehívását kezdeményezheti. Az ott javasolt változtatásokat az Európai Tanácsnak is el kell fogadnia, sőt a tagállamok parlamentjeinek is jóvá kell hagynia (ez utóbbit nevezzük ratifikálásnak).

kölcsönös elismerés; mutual recognition - tulajdonképpen a jogharmonizáció egyik sajátos esete. A kölcsönös elismerés annak megnyilvánulása, hogy a tagállamok minőségi, egészségügyi stb. előírásai egyenrangúak. A kölcsönös elismerés alapján írta elő az Európai Bíróság, hogy egy olyan terméket, amelyet valamelyik tagországban jogszerűen állítanak elő, akkor is forgalomba lehet hozni egy másik tagországban, hogyha e termék az ottani előírásoknak nem felel meg. A kölcsönös elismerés révén úgy is elérhetők az egységes belső piac céljai, hogy a tagországoknak nem kell hosszadalmas jogszabályalkotással bajlódniuk.

költségvetési szerződések; Budget Treaties - az EK költségvetési rendszerét szabályozó két szerződés (1970; 1975).

Közgyűlés; Assembly - 1952-1962 között csak az ESZAK, 1958-1962 az Euratom és az EGK parlamenti képviselő testülete is. 1962-től Európai Parlamentnek nevezik.

közös agrárpolitika; Common Agricultural Policy, CAP vagy KAP - a mezőgazdaság támogatási rendszerét 1967-re fokozatosan közösségi jogkörbe és finanszírozás alá helyezték. Lényege a támogatott export és az importvámokkal, lefölözésekkel erősen védett közösségi agrárpiac. A rendszer túltermelésre ösztönözte a termelőket, ezért a nyolcvanas évek második felétől több reformon ment keresztül. A 2000-2006 közötti költségvetési időszakban is folyik egy CAP-reform.

közös akció; common action - a Maastrichti Szerződés előírja, hogy a közös kül- és biztonságpolitika keretében közös akciókat határozhat el a Tanács. Ha a döntés egyhangú, akkor az valamennyi tagország állásfoglalásaira és lépéseire nézve kötelező. A társult országok csatlakozhatnak a CFSP-t illető közös akciókhoz.

közös álláspont; common position - a közös kül- és biztonságpolitika, valamint az igazság- és belügyi együttműködés keretében a tagállamok egyeztetett közös állásfoglalása. A társult országok csatlakozhatnak a CFSP-t illető közös álláspontokhoz.

közös kül- és biztonságpolitika; Common Foreign and Security Policy, CFSP - az Európai Unió második fontos alkotóeleme, pillére, amelyet a Maastrichti Szerződés az Európai Politikai Együttműködés továbbfejlesztéseként intézményesített.

közös piac; az integrációnak az a fokozata, amelyen a tagországok nem állítanak akadályt az áruk és szolgáltatások, a munkaerő és a tőke egymás közötti áramlásának útjába.

közösség; Community - utalhat az ESZAK-ra, az EK-ra vagy az Euratomra. Ha nincs pontosan meghatározva, melyikre, akkor mindig az EK-ra vonatkozik.

közösségi jog elsőbbsége; a közösségi jog elsőbbséget élvez a tagországok jogával szemben. (Másként nem volna értelme a jogharmonizációnak.)

közösségi kezdeményezések; Community initiatives - olyan fejlesztési vagy akcióprogramok, amelyek a strukturális alapok felhasználását egészítik ki. A közösségi kezdeményezéseket a Bizottság dolgozza ki, de nemzeti szinten hajtják végre őket. (Ilyen például a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó INTERREG.)

közösségi vívmányok; lásd: acquis communautaire

közvetett hatály; a tagállamok bíróságai kötelesek a jogot oly módon alkalmazni, hogy a közösségi irányelvekben (direktívák) lefektetett célkitűzések megvalósuljanak.

közvetlen hatály; az EK rendeleteit hatályba lépésük után azonnal alkalmazni kell valamennyi tagországban; nincs szükség arra, hogy a nemzeti törvényhozások külön jogszabályt alkossanak átvételükre.

közvetlen választás; az Európai Parlament képviselőit 1979 előtt a nemzeti parlamentek delegálták, azóta a tagállamokban közvetlenül, az általános parlamenti választásokhoz hasonlóan, az állampolgárok választják őket, ötéves időtartamra.

külső vámok ; az Európai Gazdasági Közösség vámuniójának kiépülése - 1968. július 1. - után valamennyi tagállam közös vámokat alkalmaz a Közösségen kívülről importált termékek esetében. 1975 óta valamennyi tagállam a teljes vámbevételét az EK közös költségvetésébe fizeti be. Forrás: eutanfolyam.hu

Káp

Káp (szlovákul Kapince) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Alsó- és Felsőkáp egyesítése. 2001-ben 184 lakosából 183 szlovák volt.

Fekvése

Nyitrától 21 km-re északnyugatra fekszik.

Története

A mai település, eredetileg két falu volt, melyeket 1261-ben „Wruuskap”, illetve „Haloskap” alakban említenek először.

Alsókáp 1524-ben „Alsookaap” alakban szerepel írott forrásban. Nyitra várának, később Nagytapolcsány várának tartozéka volt. 1601-ben felégette a török. 1715-ben szőlőskert valamint, 8 jobbágy és 3 zsellérház állt a településen. 1751-ben 45 család élt itt. 1787-ben 27 házában 171 lakos élt. 1828-ban 26 háza volt 181 lakossal, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak.

Felsőkáp kezdetben alsókápi nemesek birtoka volt. 1715-ben 4 jobbágy és 5 zsellérház állt itt. 1787-ben 12 házában 80 lakos élt. 1828-ban 8 háza volt 55 lakossal.

Vályi András szerint „Alsó Kap. Tót falu Nyitra Várm. földes Urai több Urak, lakosai katolikusok, fekszik Galgóczhoz egy, és 1/4 mértföldnyire, Alsó Merasicznak filiája, réttyeik középszerûek, földgyeik jól termõk, fájok, és legelõjök elég van, piatzozások Galgóczon”.^[1] „Felsõ Kap. Tót falu Nyitra Várm. az elõbbenyihez közel, földes Ura Bertalanfy Uraság, lakosai kasai katolikusok, földgye jó, fája nintsen elég, réttye, legelõje szoross, szõlõ hegyei soványak”.

Fényes Elek geográfiai szótárában „Káp (Alsó és Felső), Nyitra m. két egymás mellett lévő tót falu, a Gábor hegye alatt. – Az első 143 kath., 11 zsidó; a második 43 kath., 4 zsidó lak. F. u. többen. Ut. post. Galgócz”.

Alsó- és Felsőkápot 1892-ben egyesítették, de 1909-ben Merőcéhez csatolták és csak 1956-ban nyerte vissza önállóságát. 1910-ben területe a trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Galgóci járásához tartozott. Mezőgazdasági jellegű település volt, lakói közül sokan a közeli nagybirtokokon dolgoztak.

Nevezetességei

1875-ben épült kúria. Forrás: wikipedia.hu

I. Szolidaritási politikák

A szolidaritási politikák fő célja az egységes piac befejezésének támogatása (lásd az „Egységes piac” című 6. fejezetet), valamint az egyenlőtlenségek kiigazítása strukturális eszközökkel az elmaradott régiók vagy a nehézségekkel küzdő iparágak megsegítésére. Az EU-országok közötti szolidaritás szükségessége még égetőbbé vált a jóval az EU átlaga alatti jövedelmű 12 újonnan csatlakozott ország belépését követően. Az EU-nak ki kell vennie részét azon gazdasági ágazatok szerkezetátalakításából is, amelyeket a gyorsan erősödő nemzetközi verseny hátrányosan érintett.

(a) Regionális támogatás

Az EU regionális politikájának alapja a pénzeszközök gazdagabb országokból szegényebbekbe történő átirányítása. A kifizetéseket az elmaradott régiók fejlődésének élénkítésére, a hanyatló ipari övezetek újjáélesztésére, a fiatalok és a tartós munkanélküliek munkához jutásának támogatására, a mezőgazdaság modernizálására, illetve a hátrányos helyzetben lévő vidéki területek segítésére fordítják.

A 2007–2013-as költségvetésben a regionális tevékenységekre elkülönített alapok három célkitűzésre irányulnak.

• Konvergencia. Itt a cél a legkevésbé fejlett országok és régiók EU-s átlaghoz való gyorsabb felzárkózásának elősegítése, a növekedés és foglalkoztatottság feltételeinek javítása révén. Ennek eszközei különböző beruházások által fejleszteni a fizikai és humán tőkét, az innovációt, a tudásalapú társadalmat, a változásokhoz való alkalmazkodást, a környezetvédelmet és a közigazgatás hatékonyságát.
• Regionális versenyképesség és foglalkoztatás. A cél a versenyképesség, a foglalkoztatottsági szint és a vonzerő növelése azokban a régiókban, amelyek nem tartoznak a legkevésbé fejlettek közé. Ennek megvalósítási útja a gazdasági és társadalmi változásokra való felkészülés illetve az innováció, a vállalkozások, a környezetvédelem, az elérhetőség, az alkalmazkodóképesség és a befogadóbb munkaerőpiac támogatása.
• Európai területi együttműködés. Új célkitűzés, a határokon átívelő, nemzetközi és régióközi együttműködés fokozására irányul. Célja a szomszédos hatóságok támogatása, hogy közös problémáikra közös megoldásokat találjanak olyan területeken, mint a település-, vidék- és tengerpartfejlesztés, a gazdasági kapcsolatok ápolása és a kis- és középvállalkozások (KKV-k) közötti kapcsolatok kiépítése.

E célkitűzések finanszírozása külön EU alapokból történik, amelyek kiegészítik vagy ösztönzik a magánszektor, illetve az állami és regionális kormányzatok beruházásait. Ezek az alapok strukturális alapok és Kohéziós Alap néven ismertek.

• Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) az első strukturális alap, a gazdasági, szociális és területi kohézió erősítéséhez nyújt finanszírozást a régiók közötti különbségek csökkentésével, valamint támogatva a strukturális fejlődést és a régiók gazdaságának átalakulását, többek között a hanyatló ipari régiók újbóli fejlesztését.
• Az Európai Szociális Alap(ESZA) a második strukturális alap, amely szakképzési és munkahely-teremtési kezdeményezéseket finanszíroz.
• E strukturális alapok mellett létezik a Kohéziós Alap,, amelyet közlekedési infrastruktúra, illetve környezetvédelmi projektek finanszírozására használnak azokban a tagállamokban, amelyek egy főre jutó GDP-je nem éri el a közösségi átlag 90%-át.

(b) Közös agrárpolitika (KAP)

A KAP célkitűzései – amelyeket az 1957. évi, eredeti Római Szerződésben fogalmaztak meg – javarészt megvalósultak: a mezőgazdasági népesség számára biztosított a megfelelő életszínvonal, a piacok stabilizálódtak, a fogyasztók elfogadható áron jutnak árukhoz, a mezőgazdasági infrastruktúra pedig modernizálódott. Számos más, időközben elfogadott alapelv szintén jól működött. A fogyasztók folyamatos ellátást élveznek, a mezőgazdasági termékek ára pedig stabil maradt, a világpiac áringadozásaitól védve.

A KAP azonban saját sikereinek esett áldozatul. A termelés jóval nagyobb ütemben nőtt, mint a fogyasztás, és ez súlyos terheket rótt az EU költségvetésére. A probléma megoldása érdekében újra meg kellett határozni a mezőgazdasági politikát. A reform eredményei már kezdenek megmutatkozni. A termelés csökkent. A gazdákat arra ösztönzik, hogy fenntartható mezőgazdasági módszereket alkalmazzanak, amelyek kímélik a környezetet, megőrzik a vidéket és hozzájárulnak az élelmiszerek minőségének és biztonságának javításához.

Élelmünk előállítása során: a minőség és a mennyiség
egyaránt fontos.

Új szerep a mezőgazdasági termelők számára, hogy bizonyos mennyiségű gazdasági tevékenységet minden vidéki területen fenntartsanak, illetve védjék az európai vidék sokszínűségét. A sokszínűség és a „vidéki életnek” – a földdel harmonikusan élő embereknek – az elismerése fontos része az európai identitásnak.

Az Európai Unió azt szeretné, ha a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) nagyobb hangsúlyt helyezne az élelmiszerek minőségére, az elővigyázatosság elvére és az állatjóllétre. Az Európai Unió megkezdte halászati politikájának reformját is. Ennek célja, hogy csökkentse a halászhajóflotta fölösleges kapacitását, megvédje a halállományokat, illetve pénzügyi segítséget nyújtson a halászközösségeknek más gazdasági tevékenységek kialakításához.

(c) A szociális dimenzió

Az EU szociálpolitikájának célja az európai társadalomban tapasztalható legszembetűnőbb egyenlőtlenségek kiigazítása. Az Európai Szociális Alap (ESZA) 1961-ben jött létre abból a célból, hogy támogassa a munkahelyteremtést, illetve segítse a munkavállalók szakmai és/vagy földrajzi mobilitását.

Nem a pénzügyi támogatás az egyetlen mód, amellyel az EU Európa szociális körülményein javítani próbál. A támogatás önmagában soha nem oldaná meg a gazdasági recesszió vagy a regionális fejletlenség okozta problémákat. A növekedés dinamikus hatásainak mindenekelőtt a szociális előrehaladást kell ösztönözniük. Ez együtt jár olyan jogszabályokkal, amelyek szilárdan szavatolják a minimális jogok körét. Az alapvető jogok közül néhányat a Szerződések is rögzítenek, például a férfiak és nők azon jogát, hogy azonos munkáért azonos bért kapjanak. Más jogokat a munkavállalók védelméről (munkahelyi egészségvédelem és biztonság) illetve az alapvető biztonsági előírásokról szóló irányelvek rögzítik.

1991-ben az Európai Tanács maastrichti ülése elfogadta az Alapvető Szociális Jogok Közösségi Chartáját . Ez azokat a jogokat határozza meg, amelyek az Unióban minden munkavállalót megilletnek: szabad mozgás, tisztességes fizetés, jobb munkakörülmények, szociális védelem, egyesülési és kollektív tárgyalások, szakképzés, férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, az információhoz, a konzultációhoz, és a munkavállalói részvételhez való jog, munkahelyi egészségvédelem és biztonság valamint a gyermekek, az idősek és a fogyatékkal élők védelme. A Charta 1997 júniusában Amszterdamban a Szerződés szerves részévé vált, és jelenleg minden tagállamban alkalmazni kell.

II. Innovációs politikák

Az Európai Unió tevékenységei annak révén vannak hatással a polgárok mindennapi életére, hogy a társadalom előtt álló valós kihívásokra adnak választ: környezetvédelem, egészségügy, technológiai innováció, energiaügyek stb.

(a) Környezet és fenntartható fejlődés

Az EU környezetvédelmi tevékenységének sarokköve a „Környezet 2010 : a mi jövőnk, a mi választásunk” című cselekvési program. Ez a 2001–2010 közötti időszakot öleli fel, és a következők szükségességét hangsúlyozza:

• az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés mérséklése és lelassítása;
• a természetes élőhelyek, illetve a vadon élő állatok és növények védelme;
• a környezettel és egészséggel kapcsolatos problémák kezelése;
• a természeti erőforrások megőrzése és a hulladék hatékony kezelése.

A jelenlegi és az előző öt program időszaka, illetve több mint 30 év szabályalkotása során az EU átfogó környezetvédelmi rendszert hozott létre.

A megcélzott problémák rendkívül sokrétűek: zaj, hulladék, természetes élőhelyek védelme, kipufogógázok, vegyi anyagok, ipari balesetek, fürdővizek tisztasága és egy európai vészhelyzeti tájékoztató és segítségnyújtó hálózat létrehozása, ami környezeti katasztrófák (pl. olajömlés vagy erdőtüzek) esetében esetén intézkedhet.

Az utóbbi időben a szennyezés egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos aggályokat vizsgálták meg egy 2004–2010 közötti időszakra szóló környezeti és egészségügyi cselekvési tervben, ami kapcsolatot teremt az egészségügy, a környezeti és a kutatási politika között.

A Föld természetes energiaforrásainak kiaknázása jelenti
az egyik lehetőséget az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Az európai szabályozás az egész EU-ban azonos szintű védelmet ír elő, ugyanakkor elég rugalmas a helyi körülmények figyelembe vételéhez, illetve folyamatosan frissül. Döntés született például a vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályok átdolgozásáról, és hogy a korábbi, egyesével kialakított szabályokat felváltja a vegyi anyagok regisztrálására, értékelésére, engedélyezésére és korlátozására vonatkozó egységes rendszer (REACH) .

A rendszer egy központi adatbázisra épül, amelyet a Helsinkiben található új Vegyi Anyagokkal Foglalkozó Európai Ügynökség fog kezelni. A cél a levegő, víz, talaj és az épületek szennyeződésének megelőzése, a biológiai sokféleség megőrzése és az EU polgárai egészségének és biztonságának javítása, az európai ipar versenyképességének egyidejű fenntartásával.

(b) Technológiai innováció

Az Európai Unió alapítói jól látták, hogy Európa leendő virágzása attól a képességétől függ, hogy meg tudja-e őrizni globális vezető szerepét a technológiai versenyben. Felismerték a közös európai kutatásbólszármazó előnyöket. Így 1958-ban az EGK mellett megalapították az Európai Atomenergia-közösséget, az Euratomot is. Célja az volt, hogy az EU országai közösen aknázhassák ki a nukleáris energiát békés célokra. Ennek részeként jött létre a Közös Kutatóközpont , amely kilenc intézményből áll négy helyszínen: Ispra (Olaszország), Karlsruhe (Németország), Petten (Hollandia) és Geel (Belgium).

Ahogy azonban az innováció felgyorsult, az európai kutatásnak is változatosabbá kellett válnia, és a lehető legváltozatosabb területen dolgozó tudósokat és kutatókat kellett összegyűjtenie. Az Uniónak új formákat kellett találnia munkájuk finanszírozására, és új ipari alkalmazásokat felfedezéseikhez.

Az EU-szintű közös kutatás célja a nemzeti kutatási programok kiegészítése. Olyan projektekre összpontosít, amelyek az EU számos országából fognak össze laboratóriumokat. Olyan területeken is finanszíroz alapkutatásokat, mint például a szabályozott termonukleáris fúzió (a 21. század egyik potenciális kifogyhatatlan energiaforrása). Emellett olyan kulcsfontosságú ágazatokban támogatja a kutatást és a technológiafejlesztést, mint az elektronika és számítástechnika, amelyek Európán kívül kemény versennyel néznek szembe.

A kutatás serkenti a gazdasági növekedést.

Az EU-kutatások támogatásának fő eszköze a keretprogramok sorozata. A 2007–2013-as időszakra a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram vonatkozik. Az 50 milliárd €-t meghaladó költségvetés legnagyobb részét olyan területekre fordítódják, mint egészségügy, élelmiszerek és mezőgazdaság, információs és kommunikációs technológiák, nanotudományok, energia, környezet, közlekedés, biztonság, valamint űrtudományok és társadalmi-gazdasági tudományok. További programok irányulnak a tudás határain folyó kutatások révén ötletek, emberek és kapacitások támogatására, a kutatók, valamint pályafutásuk és nemzetközi együttműködésük fejlesztésére.

(c) Energia

A fosszilis tüzelőanyagok – olaj, földgáz és szén – adják az EU energia fogyasztásának 80%-át. E fosszilis tüzelőanyagok nagy – és egyre nagyobb – része származik az EU-n kívüli importból. Jelenleg a gáz és az olaj 50%-a import, és ez a függőség 2030-ra 70%-ra növekedhet. Az EU-t így sérülékenyebb lesz a nemzetközi válságok okozta szállításbeszüntetésekkel és áremelkedésekkel szemben. A fosszilis tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésének másik indoka a globális felmelegedés elleni küzdelem.

A jövőben különböző lépéseket kell tenni, mint például az ésszerűbb energiafelhasználás általi takarékosság, alternatív energiaforrások kialakítása (különösen az európai megújuló energiaforrások terén) és a nemzetközi együttműködés fokozása. Az energiafogyasztás 2020-ra egyötödével csökkenhetne, ha a fogyasztók változtatnának magatartásukon és ha teljes mértékig kihasználásra kerülnének az energiahatékonyságot javító technológiák.

III. Európa ára: az EU költségvetése

Ezeknek a politikáknak a finanszírozására az Európai Unió több mint 120 milliárd eurós éves költségvetéssel rendelkezik. A költségvetést az EU ún. „saját forrásaiból” finanszírozzák, ami nem haladhatja meg az összes tagállam egyesített bruttó nemzeti jövedelmének 1,24%-át.

E források főként a következőkből származnak:

• az EU-n kívülről importált termékekre kivetett vámok, köztük a mezőgazdasági lefölözések;
• az árukra és szolgáltatásokra az EU-ban alkalmazott hozzáadottérték-adó bizonyos százaléka;
• a tagállamok gazdasági helyzetüktől függő hozzájárulásai.

Minden egyes éves költségvetés egy hétéves, „pénzügyi tervnek” nevezett költségvetési ciklus része. A pénzügyi terveket az Európai Bizottság készíti el, és azokhoz a tagállamok egyhangú hozzájárulása szükséges, valamint az Európai parlamenttel folytatott tárgyalások és az azzal való megegyezés. A 2007–2013-as pénzügyi tervben 864,4 milliárd € az ezen időszakra megadott költségvetés. Forrás: europa.eu